Szarkeverősereg
drc
2008. november 9., vasárnap
Van, hogy szeretek Krúdy Gyula és Vietórisz József városában élni, és
van, hogy legszívesebben elbújnék szégyenemben, hogy az ország
legtirpákabb városában élek. Ez természetesen többnyire nem jelent
semmi rosszat, tényleg tirpákok laknak itt a környéken. A tirpák egy
szlovák eredetű népcsoport neve, nem pedig gúnyszó, még kevésbé
egyenértékű a tahóval errefelé. Többek közt e népesség szorgalmának is
köszönhető, hogy ebből a nyírségi porfelhőből kinőhetett itt ez a
magyar nagyváros.
Néha azonban magam is hajlok arra, hogy azt higgyem: nem véletlen, hogy a magyar szleng a Nyíregyháza környéki tirpákot azonosítja a szellemi sötétség legszínvonaltalanabb képviselőjével. (Persze tévesen -- teszem hozzá gyorsan.) Néha tényleg hatalmasnak érezzük mi, itt lakók is azt a súlyt, amit legtahóbbjaink tesznek a városra, a közösségre és a nemzetre is.
Sajnálom, hogy ezek az agyatlan nyilasmajmoló provokatőrök is idevalók, sajnálom, hogy képtelenek felfogni: amit a hétvégén Királyhelmecen tettek, azzal nem a világháborús hősök előtt tisztelegtek. Amit tettek, azzal a szlovákiai magyarságot hozták még lehetetlenebb helyzetbe. Amit tettek, azzal a muníciót adtak Ján Slotá szintén értelmetlen nacionalizmusának és legégettek bennünket, anyaországi és határon túli magyarokat is.
Azt hallottam, hogy akár négy év börtönt is kaphatnak a Szlovák Köztársaságban, mivel a formaruhájuk felfogható a fasizmus népszerűsítéseként. Egy pillanatig sem fogom sajnálni, ha elítélik őket -- erre (ha lehet bízni a szlovákok következetességében*) nem kevés esélyük is van. Remélem, hogy ott is kell majd letölteniük a kiszabott büntetéseket -- ezt a hatályos közösségi jogszabályok alapján a szlovák fél kérheti is. Akkor lehet, hogy elgondolkodnak majd...
Megérteni viszont talán soha sem fogják, hogy mit ártottak ezzel nekünk magyaroknak, egy európai nemzet polgárainak.
_______________________________
(*) Ha Malina Hedviget meghurcolta az ottani igazságszolgáltatás, amiért szlovák nacionalisták ártatlanul megverték, akkor ezekkel a magyar majmokkal ne kivételezzenek!
20:32 - Kategóriák: Politika Címkék: hülyeség, külpolitika, Nyíregyháza, szittyizmus, Szlovákia
Eddig 6 komment érkezett
(
)
(Összesen 3675 komment)
Kommentolhatnál? Írd a szürke dobozba!
Formázási lehetőségek:
[b]félkövér[/b]; [i]dőltbetűs[/i]; [u]aláhúzott[/u]; [s]áthúzott[/s]; [off]OFF[/off]; [spoiler]SPOILER[/spoiler]. (Kellene-e?)
Az email cím megadása annyira kötelezõ, hogy anélkül hozzá sem szólhatsz, ám az oldalon természetesen nem fog majd megjelenni. Az IP címedet is megjegyezzük, de csak szpem-vizsgálat céljából.
Ha van freeblogos felhasználóneved és be akarsz jelentkezni, akkor katt ide!.
RSS



Köszönöm.
Az egész ugy kezdődött ha jól tudom, egy bunkó letépte a Magyar zászlót, és azzal rohangászott a pályán. A legszomorubb az egészben az, hogy egy "tetü" kezdeményezésével hogyan egymásnak tud ugrani két nemzet, két ország. Ha a napokban történtekből büntetés lesz, csak még forrósodik a helyzet. Okosabb volna, ha a fönti "nagyok"végre észhez térnének és tennének valamit.
Egy "szégyenfoltot" a szlovák politikai életből törölni kéne, a nevét nemirom, nembírja a billentyűzetem. Ami megnyugtat, már beszéltek Bugár Bélával egy riportban, visszatérne-e oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Azthiszem, ő az egyetlen ember, aki itt normál szinten számitásba jöhet, hogy picit kitakaritja a káoszt. Addig csak reménykedem, mehetek még Magyarországra.