1-ső idei...
drc
2009. január 3., szombat
bejegyzésem az idei első blogjátékhoz kapcsolódik. Wale küldte rám,
ő meg Pazzótól kapta. Könyvekről szól; hogy mit olvastam tavaly. Ötöt
kell megnevezni, aztán továbbadni öt más naplóírónak, hogy ők is
megnevezzék azt az ötöt, amit olvastak, aztán ők is megnevezzenek öt
másik embert, akik öt másik könyvről írnának. Ilyesmi. Ez volna
legalábbis a lényege.
Az az igazság, hogy öt könyvnél lényegesen nagyobb számút szoktam elolvasni évente (már csak az egyetemből kifolyólag is, meg a nyári szabadságból, ami nálam majdnem mindig lényegében szépirodalomolvasással telik), ezért úgy gondoltam, hogy ami most számít az a szépirodalom és a bölcselet. Ez a kettő. (Az egyetemi jegyzetek is persze, de gondolom, hogy ez azért nem hoz lázba annyira sok mindenkit, hogy erről írjak.)
Sajnos általában fogalmam sincs, hogy mit melyik évben olvastam, de azért megpróbálok (komolyan és valamelyest igazolhatóan) összeszedni ötöt azok közül, amiket tavaly. A sorrend érdektelen -- nem fontossági, se nem időrendi. Íme:
-
Valamikor márciusban olvastam Sir Winston Spencer Churchill hadtörténeti esszékönyvét az amerikai polgáráborúról -- angol nyelven. Azért "emlékszem" ennyire tisztán, mert írtam róla bejegyzést is. Itt.
-
Még korábban, a januári vizsgaidőszak után olvastam el egy nagyszerű, Nobel-díjas amerikai író, Isaac Bashevish Singer nagyszerű regényét, A rabszolga címűt, ami egy komplett filozófiai vitairat is. Naná, hogy erről is írtam -- ráadásul még a Vajszinűre, ami akkor (is, és még ma is) külön büszkeség a számomra. A linkje itt.
-
Valamikor nyáron olvastam el Philiph Roth Akárki c. kisregényét. Először magyarul, aztán annyira megtetszett, hogy megvettem és elolvastam angolul is (Everyman). Erről sajnos nem született bejegyzés (pedig tisztán emlékszem, hogy írtam róla valahol...), vagy legalábbis nem találom.
-
Hogy az év elején felvett hadtörténeti fonalat folytassam, hát nyáron elolvastam E.L. Doctorow A Nagy Menet c. nagyregényét is. Ez is az amerikai polgárháborúról szól, ám ezúttal messze elszakadva a történészi nézőponttól. Mindenkinek ajánlom, aki többet akar tudni erről a korról és az amerikai kultúráról.
-
Hogy legyen egy "szakmai" is: valamikor a szorgalmi időszak elején (talán pótérettségiztetés ideje alatt?) olvastam Gyekiczky Tamás A jogászok joga c. jogszociológiai, eljárásjog-technikai tanulmánykötetét.
Persze ezeken kívül még egy csomó egyebet is átrágtam, például sok Vladimir Nabokovot (igen, a Lolitát is, de az újraolvasás volt), rás ajánlására Viktor Jerofejevtől is ezt-azt (pl. A jó Sztálin c. regényt), Ámosz Oztól, ettől a kiváló izraeli írótól előbb a Hogyan gyógyítsuk a fanatikust? c. kis eszmefuttatást, aztán nyáron a Szerelemről, sötétségről c. önéletrajzi nagyregényt is (ami amúgy Oz történetén kívül a zsidóállam történelméről is szól), szintén rás egy cikke miatt augusztus elején levettem egy könyvet a polcról egy itteni sörözőben és beleolvastam. (Azóta kétszer mentem oda vissza, és végül elolvastam az írást.) Természetesen a két idei Esterházy-regényt sem hagytam ki (ha egyszer rajongó az ember, akkor ez kötelező!) és szintén belemerültem Spiró nagyregényébe, a Fogságba is, bár azzal nem sikerült zöld ágra vergődnöm. Nehezen adja meg magát az a szöveg -- de talán majd idén nyáron!!!
Voltak persze nagy újraolvasások is: Márai A gyertyák csonkig égnekjét szinte minden évben elolvasom egyszer -- idén is megvolt. (Valószínűleg jövőre már jobban élvezem majd.) Levettem a polcról Italo Svevo Zeno tudata c. stream of conciousness lélektani regényét is; azt hiszem idén már többet értek belőle, mint amikor először egy olasz szakos lány kedvéért elolvastam. Nő miatt olvastam az engem rettentően felidegesítő stílusú Németh László iszonyatos regényét, az Iszonyt is. Soha többé el nem olvasom -- képtelen vagyok elviselni a világát. Meg persze átolvastam sok Kundera- és García Márquez-regényt (a Száz év magányt pl. egyszerűen nem lehet elégszer elolvasni, mindig új és új jelentés- és történetrétegek buknak elő a szövegből) és még sok mást is... =))
Íme hát a koránt sem teljes, de azért nagyjából reprezentatív lista.
A továbbgondolásra jelöltek pedig -- azzal a könnyítéssel, hogy nevezzenek meg 5 szerintük fontos könyvet, amit tavaly olvastak -- a következők:
Wildgica, HAri, mese, rás és hphp.
No persze csak akkor, ha vállalják.
PS: remélem azok is kapnak majd meghívót, akikre még gondoltam -- pl. marlenka és férje, thomas és a többiek* -- de nem jelöltem őket...
_____________________
* akiket rajtuk kívül még olvasni szoktam és akik engem szoktak olvasni. ;-)
Eddig 13 komment érkezett
(
)
(Összesen 3675 komment)
Kommentolhatnál? Írd a szürke dobozba!
Formázási lehetőségek:
[b]félkövér[/b]; [i]dőltbetűs[/i]; [u]aláhúzott[/u]; [s]áthúzott[/s]; [off]OFF[/off]; [spoiler]SPOILER[/spoiler]. (Kellene-e?)
Az email cím megadása annyira kötelezõ, hogy anélkül hozzá sem szólhatsz, ám az oldalon természetesen nem fog majd megjelenni. Az IP címedet is megjegyezzük, de csak szpem-vizsgálat céljából.
Ha van freeblogos felhasználóneved és be akarsz jelentkezni, akkor katt ide!.
RSS



a márain meglepődtem.